Első befoglalásom: Sárgaréz szirmocskás gyűrű
Végre-végre elkezdtünk ötvösséget tanulni a suliban. Koburger Zsolt ötvösművész, egy igazi csoda! Teljesen szabadon, bármit kitalálhattunk, és a második alkalommal már csináljuk is! Megmutatja, hogy kell forrasztani, és rajta! Rengeteg szerszám gép, amit szabadon használhatunk, persze csak a megfelelő balesetvédelmi okítás, és rémtörténetek meghallgatása után.
Én nagyon csodálkozom, hogy a Tanár úr kinézte belőlem ezt a gyűrűt, sokat rajzoltam, sok ékszertervet készítettem, de ezt túl bonyolultnak ítéltem, mondtam is, neki, talán majd a vizsgára, de Ő ezt választotta…és igaza lett!!!
A szirmokat sárgaréz lemezből fűrészeltem ki, majd reszeltem. A befoglalás, egy vastag drót ellapításával kezdődött, majd a kő kerületével egyező méretre vágtam, pontosra reszeltem és forrasztottam. Végül a szirmok közé forrasztottam, és kireszeltem az újabb szirmokat.
Read MoreSamu – csontváz ékszer?
Ismét a fémműves suliról írok. Első óra, művészettörténet, most találkoztam először a tanárunkkal, szünetben bemutatkoztam neki, és elkértem az eddigi anyagokat. Megkérdezte tegeződhetünk-e? Hm, zavart vigyorral mondtam, hogy persze…
Rajz óra, feladat: csontváz rajzolás. Ott ült a széken, kicsavarodott csípővel, az egyik lába itt, a másik ott. Nem túl nehéz feladat ezzel kezdeni? Hát nem is sikerült túl jól, egyszerűen képtelen voltam eltalálni az arányokat, miután a “kompozíció érdekében” a tanár belefirkantott és nagyobbra vette az egészet.
Read MoreSzókép – azaz Fémműves suli
Hirtelen ötlettől vezérelve, úgy két héttel ezelőtt beiratkoztam a Ring “fémműves” képzésére. Hogy miért is? Hát egyrészt, mert szeretnék megtanulni forrasztani. Szeretnék még néhány ötvös trükköt tudni, amit az ékszereimnél alkalmazhatok, például lemezt formálni, követ befoglalni. És ami még vezérelt: szeretnék ezüsttel dolgozni! Még ha egy kis ezüstgyurmából készítek ékszert, még ahhoz is papír kell, sőt fémjeleztetni kell. Nemrég bementem a Nehitibe, és kiderült, hogy mindenhez, ahova fejlődni szeretnék, kell a papír.
Read More